2012. december 12., szerda

Castrum Toroczkó - "világon mindig az a legszebb, ahol valamikor otthon voltunk...!" (Wass Albert)




Százados házacska



Torockónál elhagyjuk Aranyosszéket, s meg nem állhatjuk, hogy be ne nézzünk a következő magyarlakta faluba Hegyalja felé menet. Torockószentgyörgy az a falu. Orbán Balázs is megemlékezik róla, imigyen:
"A falu T idomban épült, egyik hosszabb utczája egyenes vonalban húzódik északról délnek, míg másik nyugati irányban messze felnyúlik a Havas-patak mellett azon nyugati körirányú hegykebelbe, melynek környezetén és hátterében a legszebb idomú havasok vannak csoportosítva. A Havas-patak völgye fölött mint kövült felhőtömeg emelkedik a roppant Ordoskő."

Eddig Orbán Balázs, hogy halljuk a szót: Ordoskő, s mondjuk a szót: Ordoskő,  mert azt jó hallani, jó mondani. Meg aztán, hálátlan az ember, hát még ha garabonciás, s nem is annyira a falu érdekli, nem is annyira  a legnagyobb parancsolat: a Mindennapi Megmaradás, hanem a határban emelkedő legendás vár.

Ákos nembéli Toroczkai Illés vajda emelte a szentgyörgyi várat még a tatárjárás előtt. S a kézdi székelyek a Toroczkaiak vezetésével 1285-ben visszaverték a Székelykőt ostromló tatárokat, amiért is hálából IV. László királyunk nekik adományozta "Castrum Toroczkót", s hozzá az uradalmat. 


Aztán, hogy miként is ment itt az élet az elkövetkező hat évszázadban? 



Bizonyára csak úgy, ahogyan az máshol is a Kárpátok karéjában, ahol beszélték, vagy csak értették a magyar szót. Miközben komótosan bandukolunk felfelé a várromhoz, egy frissen szerzett balladával szórakoztatom a mellettem szuszugó társaimat: az ifjú Toroczkay úrfi és a toroczkószentgyörgyi szép molnárlány szerelméről szól a rögtönzött történet, ami volt, vagy nem volt, vagy ki tudja? Mert balladák voltak, ami több mint ezeregyszáz éve történik a Kárpátok alatt, az mind ballada. Ballada a büszke vár története, és ballada a falubéliek megmaradása, de ballada az is, amikoron elindult innen, vagy máshonnan a "legkisebb fiú" szerencsét próbálni, batyusan, hamuba sült pogácsásan ....
És ballada ma már az is, hogy Dózsa keresztesei feelégették ezt a semmi közepén álló büszke várat - de akkor újjáépült. Aztán 1704-ben Tiege osztrák generális parancsára felrobbantották - és nem épült fel soha többé. Most már a környék legöregebb varjúi sem emlékeznek, milyen volt lakottan, ám a környék legifjabb lurkói is látják, hogy büszke vár ez, még holtában is.

S ahogyan büszkék voltak a Toroczkaiak, a környékbeli székelyek és szászok, büszkék a hegyek, büszkék a szegényes porták - büszke ember volt Brassai Sámuel is, a falu szülötte, ki ebből a szegénysorból lett polihisztor, egyetemi tanár és a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Hát ehhez bizony nem elég tehetség, szorgalom - ehhez hit kell és büszkeség. Bőség helyett e kettőből van sok errefelé.


2012. szeptember 1., szombat

Utazások Stroll Wagabonddal: Nagykároly

Utazások Stroll Wagabonddal: Nagykároly

Nagykároly







Álombaszenderült Város. Hogy mikor kezdődött az álom? Talán akkor, amikor elmenekültek ősi kastélyukból a grófkisasszonyok, és a tündérekkel, a boszorkányokkal, koboldokkal, a garabonciásokkal a mesék, a legendák, a mondák is mélyen elrejtőztek az Ecsedi-lápban. A lápban, melyet ma már nem egykönnyen lát meg az utazó, hiszen a modern világ nem tűrte vad szépségét. Nem volt elég hasznos. De a láp ott vár láthatatlanul, várja a feltámadást, mikén a Város: Nagykároly is várja a gróf úr és a kisasszonyok visszatértét kimondatlanul.

Szóval a város álomba szenderült. Akkor, azon az őszirózsákkal terhes őszön, mikoron minden a visszájára fordult, vagy akkor amikor megtörtént a megtörténhetetlen, az elképzelhetetlen. Amikor Mária országa Golgotát járt, megfeszíttetett, és szétszablaltatott, amikor a butaság, az irígység, az árulás és a gonoszság diadalmas tort ült szegény Magyarország felett.

És álomba szenderült a kastély is. Nagy, hosszú, mély álomba merült. Közel kilenc évtizede álmodja, hogy az ebédlőben még együtt van a család, a budoárban a grófkisasszonyok készülnek az esti bálra, s a bálteremben már hangolnak a zenészek, a konyhán készül a sok finomság, és libériás inasok fáklyákkal várják a vendégek érkezését. És a hosszú álom alatt berendezését az osztályharc jegyében elrabolták, csillogása megkopott, és az őt körülvevő park elvadult. Aztán a mély álomból félig megébredt, mert érezte, hogy valami változott. Megcsinosították, ismét berendezték. Már csak szendereg, és szendergésében azt álmodja, hogy talán jön a gróf, vagy az arra érdemes, és termeibe ismét visszatér a fény, szobáiba a nevetés és a bálteremben a harsány rigmusok, barbár parancsszavak  helyett felcsendül a remény halk szimfóniája.